Az amerikai kritikus, Edmund Wilson „Óóó, azok a szörnyű orkok” című írásában a könyvet „ifjúsági zagyvaságnak” minősítette. 1961-ben Philip Toynbee, kissé elhamarkodottan, úgy vélekedett, hogy a könyv „a feledés jótékony homályába merült”. Germaine Greer azt mondta: „Rémálmaimban Tolkien a 20. század legbefolyásosabb írója lett. Ez a rossz álom valósággá vált.”, noha soha nem olvasta A Gyűrűk Urát. Judith Schilevitz, a New York Times kritikusa szerint a regény szövegezése olyan rossz, hogy magát az irodalom halálát jelenti.

A science-fiction könyveket író David Brin azért támadta a könyvet, mert kétségtelenül „mély vonzalommal viseltetik a hagyományos elitista társadalom iránt, pozitívan ábrázolja az ellenség lemészárlását és romantikus, múltba tekintő a világszemlélete”. Edwin Muir az Observer c. folyóiratban, A Gyűrűk Urát lényegében hímsoviniszta műnek nevezte, mert benne minden jelentős szerepet férfiak játszanak, akik többsége ráadásul nem érkezett el a pubertásig (idézi: H. Carpenter: J.R.R. Tolkien élete – Ember a mű mögött, Ciceró Kiadó; 209. oldal). E kritika már csak azért is pontatlan, mivel a kis növésű félszerzeteket tévesen azonosítja a gyerekekkel.

Tolkient nagyobb alappal támadták amiatt, hogy – amint ezt a magyar kiadáshoz a Göncz Árpád által írt utószóban olvashatjuk – regényében az alakok sztereotípek: a jók többsége nagyon jó, a gonoszok többsége pedig (pl. az orkok) javíthatatlanul, nagyon gonosz. A regényben e kritika alól is akad kivétel, pl. Gollam vagy Szarumán alakja, akik pozitívból negatív figurákká lesznek, és a regény végén Frodót is legyőzi a Gyűrű gonosz ereje. Az azonban valóban igaz, hogy olyan fordított irányú átalakulásra, mely nem csak időleges és külsőséges lenne, lényegében nincs példa (Théoden király gonosz tanácsadóira hallgatva sok megkérdőjelezhető dolgot tesz, míg Gandalf meg nem érkezik Edorasba; de félrevezetettsége miatt maga is inkább áldozata a gonoszságnak).

hu.wikipédia.org